RoR took part in a Solidarity with Röszke11! demo on September 22, 2016.

Demonstráció! Szolidaritás Ahmed H.-val, akinek szeptember 23-án folytatódik a pere és a röszkei per többi vádlottjával!

Július elején tíz vádlottat ítélt a szegedi bíróság bűnösnek Magyarországon „tiltott határzár átlépése” és „tömegfelkelésben való részvétel” miatt. A nemzetközi védelmet kereső vádlottakat tavaly szeptemberben tartóztatták le a Röszke/Horgos határon. A letartóztatottak közül hárman jelenleg is börtönben vannak.

Ahmed H., a letartóztatottak egyike ellen külön eljárás folyik, a per Szeptember 23-án folytatódik Szegeden.

Ahmed H. ellen a többiekkel ellentétben nem csak a „határzár tiltott átlépése” miatt emeltek vádat: „terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények” elkövetésével vádolják. A júniusi tárgyaláson hosszú órákon keresztül néztük a felvételt a röszkei „összecsapásról”, hogy kiderüljön mit is tett pontosan Ahmed H. Az általa elkövetett bűnök, amiket a magyar hatóságok terrorista tevékenységként értelmeznek a következők:

– a már gyülekező tömegben Ahmed megközelítette a kerítést
– majd „ujjal mutogatott” a rendőröknek
– egy megafonnal a kezében fordult a rendőrökhöz és többek között azt mondta, hogy „szeretünk titeket”, „gyerekek és beteg emberek vannak köztünk”, „kezdjük elveszíteni a türelmünket”
– majd miután a rendőrség könnygázzal és vízágyúval próbálta elhallgattatni a tömeget, Ahmed H. három darab követ hajított feléjük
– végül egy gyerekkel a kezében átlépte a határt.

Egyértelmű, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Ahmed H. tevékenységét a terrorizmus kategóriájába erőszakolva és ezzel példát statuálva elítélhesse őt. Ha terrorizmus vádjával elítélik, a büntetése akár 20 év börtön is lehet.

Tovabbi informacío: http://freetheroszke11.weebly.com/
——————————————

Demonstration in solidarity with Ahmed H. facing his court decision on September 23rd and all Röszke 11

At beginning of July, 10 of the accused in the Röszke Trial who were arrested in September last year at Röszke/ Horgos bordercrossing were found guilty for “illegal border crossing” and “participation in a mass riot” by the court in Szeged, Hungary. 3 of the people who where found guilt back then are still imprisoned.

One, Ahmed H., who is accused for “terrorism”, is still waiting for his trial on September 23rd.

He is accused of „the act of terrorism and other crimes“. In the first part of his trial that took place at the end of June, the crimes that Ahmed is accused of and that are considered as acts of terrorism are the following:

– he went to the fence when the crowd was already gathering there, he pointed at the police
-he was talking to a megaphone saying things like “we love you”, “the conditions are really bad here”, “we start to lose our patience”
– he dropped the police with three piece of stone – after about one hour of heavy use of tear gas and water cannons
– and finally he crossed the border with a child in his hand.

It is more than obvious that the government tries everything to frame his actions of protest completely randomly as terrorism to state an exemple. If it is accepted as terrorism and he is condemned, it means 20 years of imprisonment.

More information: http://freetheroszke11.weebly.com/