Március 8 / The 8th of March

Yesterday the demo dedicated to the women’s rights and position of women in society took place in Budapest. There were around 70+ people, several empowering speeches and great mood created by RoR and a lot of shouting!
Among others the people shouted slogans (both in English and Hungarian), such as:
– Feminista forradalom / feminist revolution
– Igy néz ki egy feminista / This is what a feminist looks like
– Szót a nőknek / Word to women
– Nem vagyok a gyerekgyár / I am not a children factory
– A nem az nem / No means no
– Isztanbuli egyezmény / Istanbul convention
– Egy virág nem elég, egy nap nem elég / One flower is not enough, one day is not enough

Below you can see a couple of links to media reports (in Hungarian) about the demo.

RoR üzenete a március 8-ra / RoR Message on the Occasion of the 8th of March

English below

A március 8-as felvonulás alkalmat ad arra, hogy nemzetközi figyelmet követeljünk annak, ami láthatatlan: a nőkkel szembeni diszkrimináció és elnyomás elfogadhatatlan renszerének a társadalmunkban. Március 8-án a patriarchátus ellen tüntetünk, akár liberális, akár illiberális államban valósul meg, és a kapitalizmus, nacionalizmus, rasszizmus, xenofóbia, transzfóbia, szexizmus, specizmus és fasizmus ellen. Március 8-a jó alkalom arra, hogy magunkra irányítsuk a figyelmet, a mi küzdelmeinkre, és jobban megérthessük a helyzetünket nőként, akár szexualitásunk, gender identiásunk összefüggésében, akár rassz vagy osztály viszonylatában.

Hogy ki a nő? Nincsen egyszerű, összefoglaló válasz, annyiféle női életútra gondolhatunk — csak gondoljatok az előbbi paraméterekre: vannak nem-heteroszexuális nők, transz nők, a többségtől különböző bőrszínű nők – gondoljunk most a roma nőkre, vannak szegénységben élő nők, hajléktalan nők, migráns nők, munkanélküli vagy prekárius munkát végző nők, s a fizetésben nem részesülő termelő munkát véző nők – vagyis a háziasszonyok.
Mennyire érezzük magunkat közösségben azokkal a nőkkel, akik e kategóriákba tartoznak? Vajon elképzelhetünk-e egy olyan közös demonstrációt magyarországon, ahol mindezen nők képviselői egymás mellett állnak?
Van, aki úgy gondolja, a “nő” nem közös nevező. De nem hiszem, hogy ezért vagyunk most kevesen. A lényeges kérdés valójában az: tudunk-e együtt tettrekészek lenni és cselekedni? Hogyan tudunk politikai akciókat végrehajtani? És, vajon mi magunk magunk fenntartjuk-e választóvonalakat, hierarchiát nő és nő között? Az a társadalmi egyenlőtlenség, amelyet a nők tartanak fenn, ugyanaz a mód, mellyel a társadalom egésze foganatosítja az elnyomást, s amelyek formáit már említettem: rasszizmus, homofóbia, idegengyűlölet, transzfóbia, nacionalizmus. A nők is szolgálják ezeket! Mi magunk is fenntartjuk a bennünket elválasztó erőket! Fenntartjuk a szegregációt nő és nő közt, szolgáljuk a hierarchiát, ha nem nézünk a lábunk elé és alá, nem tudatosítjuk magunkban, hol állunk, mi a pozíciónk, és mik a privilégiumaink; ha nem hagyjuk magunk mögött a helyzetünkkel járó biztonságot, a heverőt, a családi hátteret, a társadalmi szerepünket, kényelmes identitásunkat; ha nem válunk kritikussá azokkal az ideológiákkal szemben, amelyek újra bebörtönzik a nőket – még azután a hosszú küzdelem után is, amit már végrehajtottunk.
Hadd illusztráljam ezt a nők közti egyenlőtlenséget egy hétköznapi példával. Van-e a magyar társadalomnak egyetlen olyan szelete, ahol előnyösebb roma nőnek lenni, mint nem-romának? Nos, van egy. Nem is rejtem el az iróniát – ez az egy az abortuszhoz való jog! A roma nők könnyebben hajthatnak végre abortuszt, kevesebb akadállyal szembesülnek eme alapjog gyakorlásakor, mint a nem-roma nők. Vizsgáljuk hát meg a skatulyáinkat és kategóriáinkat, szembesüljünk privilegizált helyzetünkkel. De ne keverjük össze a privilégiumokat és az alapjogokat. Az abortuszhoz való jog alapjog! Ahogyan a férfiakéval egyenlő fizetés is alapjog!
A nők közötti szolidaritás keresése az, amely a történelem folyamán a leginkább előmozdította a feminizmust, s amely arra sarkallt, hogy előbbre lépjünk, cselekedjünk radikálisabban. Először a saját álláspontunkkal kell szembesülnünk, megértenünk helyzetünk realitását, és kialakítani a cselekvési tervet; majd pedig kilépni a fedezékből, saját kalickánkból, és szolidaritást vállalni azokkal, akik a jólétért és méltóságért küzdenek – ez a személyes és politikai feminista forradalom alapja. Mert forradalomra van szüksgé ahhoz, hogy a nők helyzete változzon. Induljunk most együtt erre az útra!

***

with these few words i want to address us attending here, not the public

we, the few gathered here, are each representatives of our own life, of our own group, of our own political belonging.
for this reason, we couldn’t be more different. i even think we understand the term women differently. the 8th of march demonstration is a protest against patriarchy, be it liberal or illiberal! capitalism, nationalism, racism, xenophobia, homophobia, transphobia, sexism, specism and fascism. we have, like many women around the world today, take a stand to draw transnational global attention towards the invisible: the unbearable systems of discrimination, opression and repression of women in our societies. be it in relation to our sexualities, gender identity, our race, our class, political persuasion or other personal circumstance. this said is enough to know that we should be much more of us demonstrating here today. this said, we want to see again the 8th of march having more meaning to more of us!

the term women is not unified nor simple. just take into consideration those parameters that i have just mentioned: non-heterosexual women, lesbian women, trans women, women of colour, mostly i have roma women in mind, then poor and homeless women, migrant women, unemployed and precarious women workers, the workers of the unpaid reproductive work – the houswifes, the battered women. how much do we think we hold in common? how much do we need to hold in common to protest together? is it possible that all the activist of those groups in hungary can stand at the same feminist demonstration one day?

our difference means that we have different privileges. we perpetuate segregation and hierachies among women ourselves if we don’t manage a little trick of looking under our own feet, our own stand, acknowledging our own situatuions, positions, priviliges: if in our mindset we don’t leave the safety of our backgrounds, sofas, families, social roles, identities and individualities if we can’t be critial about the ideologies that emprison women even after such a long struggle as we have already faced.
let me illustrate the inequality among the category of women themselves by a simple everyday example: is there a single area in hungarian life that we can think of, that is actually more beneficial to roma women than the other, whites?
yes, there might be one. with unhidden irony, i have to admit, this is unbarriered access to the abortion right! there roma women have “better access”, and are granted the procedure that is our human right with less obstacles than white women are. while an average procedure at the ethical comitee for a white woman with three children lasts for half an hour, it will be done for a young, yet childelss roma woman in ten minutes. when speaking of priviliges, we should not confuse them with our rights! access to abortion and contraception is our right! fair payment is not a privilege either, it is our right.

none of us was born woman but became one, which above all means: that we can strive to change it all! we can create what woman means, we can create what it means to live as a woman. and also, what it means to act politically as a woman. there is no destiny asigned for us that we can’t surpass.

this said is enough to urge us to think over our boxes, across and through our privileges, fixed positions, like victimhood, for example and decide to act differently, on different grounds.
to seek and establish solidarity with other women is what has already throughout the history made a greatest change in the course of feminisms, and have pioneered the step further, the more radical step. we certainly need to start from our own position. but then we need to reach out to the others.
once we do this, we can symbolically, step behind our shadow.
to step over one’s shadow, to see beyond one’s blind spot, to surpass one’s own cages of privileges or disprivileges, this is, to be able to solidarise with others struglling for their well being and dignity. and it also means to be solidarious to oneself! this is an essential part of the personal and the political feminist revolution. though none of us was born woman, it is still no less than revolution of that it takes for the position and situation of women to change.
welcome to such journey that we will mark with this march.

A Historica-szobor / Historica Monument

English – below.
Hisytorica-szobor ez a hely, ahol kitűnő alkalom nyílik arra, hogy feltegyük a kérdéseket, amelyeket már biztos ti is feltettetek magatoknak:
Kezdetnek felidézem a jugoszláv feminista, Lidia Sklevicky híres – legalábbis a feministák körében híres kijelentését, a nyolcvanas évekből. Sklevicky gyerekkönyvektől emlékművekig tekintette át történelmi valóságunkat, és azt mondta: több említés esik és több szobor készült lovakról, mint nőkről.
Ez a szobor a Historica címet viseli, de ez lenne a helyes cím: TÖBB LÓ, MINT NŐ. Ez a szobor az itt éppen hiányzó, de mindenütt jelenlévő hőst, a férfit ábrázolja valójában – ennek bizonyítására nézzük meg a felavatási ceremóniát, és máris látni fogjuk, hogy kizárólag férfiak sorakoztak fel itt, annak a két államnak a legmagasabb rangú képviselői, amelyek a szoborprojektben részt vettek, a helyszínt felajánló egyetem képviselői, a projektet finanszírozó cég képviselői – mind férfiak!

Ez az emlékmű – meglehetősen feledhető emlékmű, ami azt illeti – mindazonáltal igen pontosan mutatja a nőknek kijelölt helyet a történelemben és a társadalomban. Ráadásul még szerepeltet egy rabszolgává tett, kihasznált állatalakot is. Az a hierarchikus rend, amit ez az alkotás megmutat, maga a normatív történeti realitás – az, amely a nőket a lovak alá helyezi. Ezért ez egy pontos és normatív ábrázolás, és segít értelmeznünk a tényeket. De felmerülhet a kérdés: ha egy alkotás társadalmilag pontos, akkor mi a baj a normatív ábrázolással? Az a baj vele, hogy nem hagy teret a reflexióra, nincs lehetőség válaszra. Ez nem egy feminista művész munkája, ezt egy férfi készítette, aki már több művében is tárgyiasította a női testet. Hol azért, hogy a női test hidat szimbolizáljon, hol azért, hogy – mint itt – a nő teste felvegye a lehető legpasszívabb pozíciót. Szomorúan teszem hozzá megint: ez lehetne egy realista gesztus is, mely a nők cselekvőkésségtől való megfosztottságát mutatja meg.
E szobor kapcsán egy magas rangú politikus azt mondta: ez a mű “szimbolikus üzenetet hordoz, azt, hogy a kis népek történelme nélkül nincs világtörténelem”. Nyilvánvaló, hogy ezt csak az mondhatja, akinek “kis nép”-komplexusa van. Mi inkább azon gondolkodjunk el, amíg itt állunk, s minket egyáltalán nem csap be a lovas férfiú hiánya: van világtörténelem nők nélkül? Lehetséges? Vajon csak akkor lesz több nő mint ló a történelemben, amikor majd hi-tech atomháborúba keveredünk? Reméljük, hogy nem. Reméljük, hogy nem csak kimozdítjuk a nők igazságtalan és alárendelt pozícióját a történelemben, hanem aktívan hozzájárulunk ahhoz, hogy a fegyverkezés, a háború, és az erőszak minden formája eltűnjön a történelemből.

***

Historica momnument is a place that is incredibly convenient to ask ourselves some questions that I am very sure you have asked yourself already:

to start with the famous, at least to feminists famous statement of Yugoslav feminist Lidia Sklevicky from the eighties on interesting insight into our historical reality, in her case, the one that she tracked down in primary children’s school books and that has lead her to conclude that there are more depictions and mentions of horses than women.

Entitled Historica, this monument would be much more accurately named: MORE HORSES THAN WOMEN. As it is a nice depiction of an seemingly absent but actually omnipresent men/hero – for prove of this we just need to look into the opening ceremony and acknowledge the defile of males in front of it: the highest representatives of the two states involved, the highest representatives of the university that donated the space, the representatives of the company that paid for it – all men! Simultaneously this monument or should I name it microment, shows a position of women in history of a human conflicts but maybe also in society in large, and least but not last it reveals the role, the slavery of non human animals in it.
The evident hierarchy we get depicted here is an exact depiction of the actual historical normative reality, the one that positions women under horses. For this reason alone, this is precisely a normative depiction: the one that sets the norms to representation and interpretation of the facts.
One could for a moment think, so what is the problem with the fact that depiction is normative if it is accurate? The problem is that this reflection is omitted from its representation: this is not a work of a feminist author to start with. This is a work of a man that has repeatedly proved a great skill in objectifying women’s body for various purposes: be it to use a women’s body to symbolize the bridge or like in this depiction here, to show a woman in profoundly passive position. This sadly, is just as well a realistic attempt to once again place women into such position where we make sure we see her robbed of any agency of her own.
This representation led some high political representative to read it as “a symbolic message that there is no world history without a history of small nations”. Having said that, we need to admit this is clearly a statement that only a person with an identity complex of a small nation can figure. What we can instead wonder, standing here, not being tricked by the horsemen’s absence, is more general: is it that there is no human history without women? Is it? Is it that there will be more women than horses in history only when we start looking at the modern weaponry of the atomic hi tech war?
Hopefully not. Hopefully, we can contribute not only to destabilizing this unequal and unjust position of women in history but also to our active contribution to reduction of militarism and all forms of violence in our histories.

Nőnapi vonulás: lásd a nők helyzetét! / International Women’s Day: Mind Her Position!

2016-03-08 18:00
2016-03-08 20:00

English – below.
Nőnapi felvonulás a Rhythms of Resistance (RoR, lmv.hu/ror) doboscsapat és a Nőkért Egyesület szervezésében: tüntetés a szexista gondolkodás és a nők elleni erőszak bagatellizálása ellen.

A gyülekező és az indulási helyszín a Deák téren a kettes metró felszíni kijárata és a református templom mellett könnyen megtalálható Tavasz szobornál lesz. (Nyaranta néha szökőkútként hűsíti a forgalmas teret.) A megérkezési pont pedig a Nagyvásárcsarnok mögötti Csarnok téren, a Sóház és a Corvinus Egyetem közötti Történelem szobornál lesz. Mindkettő köztéri alkotás jelentése szimbolikusan utal a nők szexuális tárgyiasítására és alárendelt helyzetére a társadalomban. Az útvonal akadálymentes.

Fontos célunk, hogy a Nőnap ne pusztán üres formaság legyen, hanem eredeti céljának megfelelően a nők helyzetére irányítsa a figyelmet hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

A nemek egyenlőségének egyik gátja a nők biztonságának hiánya (a nyilvános és magánszférában egyaránt) és a nők elleni erőszak büntetlensége, melyet jól példáz a Kecskeméti Járásbíróság nemrégiben meghozott ítélete: Balogh József családon belüli erőszakért csak pénzbüntetést kapott, és polgármester maradhat.

Ezzel összefüggésben – ahogy tettük tavaly is, és sajnos még mindig erre kényszerülünk – követeljük, hogy Magyarország azonnal ratifikálja és maradéktalanul tartsa be a már aláírt, és az áldozatok védelmére komplex intézkedéseket előíró Isztambuli Egyezményt.

Meggyőzödésünk, hogy alapból szolidaritást vállalunk a szociális, egészségügyi és oktatási szférában dolgozó nőtársainkkal. Bátran tartsanak velünk ők is, hiszen értük is vonulunk.

Egy évben egy szál virágot kapva soha nem leszünk egyenlőek és jobban megbecsültek!
Hozzatok magatokkal transzparenseket, és/vagy ti is készüljetek rövid beszéddel! (Magyar és angol nyelvű egyaránt lehet.)

Demonstration against the sexist regimes and traditional social positions of women in society on Women’s Day is organized by Rhythms of Resistance (lmv.hu/ror) and the Hungarian feminist group Nőkért (Association for Women).

This year our marching route will start at Deak tér, at the Spring (Tavasz) monument and connect it with another disgraceful public objectification of women’s body and understanding of women’s place in historical societal processes, a recently erected monument Historica, at Város tér, next to Corvinus University. The route is wheelchair accessible.

The 8th of March demonstration is opportunity where transnational attention is turned towards unbearable systems of discrimination, oppression and repression of women* in our societies. Our powers will again and again be directed to join many public protests against the position of women in our societies and also to celebrate, to triumph the tiredness of the fact that our manyfold struggles are still going on regardless of some great achievements of the historical feminist struggle! Not only there is no time to rest on some of the equalities that are constantly challenged to be taken away from us, on the face of repartiarchalisation and values that subjugate woman to some complementary and subordinate role to men, our struggle is as pertinent as in was in the centuries and decades until today.

Share your outrage with a short speech or on a banner!
Share your ideas here too!